A HM SFÁ-tól kapott támogatás révén a SOSZ idén is meghirdethette a HISZEK BENNED Sport Programot, mely a kis és közepes egyesületekben folyó utánpótlás nevelést hivatott támogatni, ráadásul a tavalyinoz képest dupla keretösszegből. 

A pályázók segítésére és a pályázatok elkészítése kapcsán keletkező hibák csökkentése érdekében tájékoztatót és konzultációt rendeznek 2023. május 4-én, csütörtökön, 10 órai kezdettel a Magyar Sport Házában, az alábbi programmal:

 

                   9:30 -tól     érkezés, regisztráció 

                 10:00           A HISZEK BENNED pályázatok tapasztalatai, a 2023. évi kiírás sajátosságai

                                                       Előadó: dr. Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke 

                 10:20           A 2023. évi (VIII. ütem) pályázatainak elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos tudnivalók, feladatok

                                                       Előadó: Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója 

                 11:20          Konzultáció a pályázatkészítés során felvetődő kérdésekről

                                                       Előadó: Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója 

A program tervezett teljes hossza kb. két óra.  A részvételre előzetesen regisztrálni szükséges az alábbi linken jelentkező űrlapon mielőbb, de legkésőbb május 2-án 12 óráig.  https://forms.gle/LMLpkgyV7uZFtbaw7

Fontos, hogy a résztvevők előzetesen már megismerjék a pályázati kiírást, ami elérhető a SOSZ honlapján 

A helyszínen belső parkolás az udvarban nem megoldható, csak a környező utcákban. A szervezők javasolják, hogy az érkezésnél számoljanak ezzel.  

Érdemes megemlíteni, hogy a SOSZ tagok pályázati díja lényegesen kisebb, mint a nem tagoké.  

 

Izing Balázs
Magyar Sí Szövetség

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.