A pálya ugyanazon szakaszán esett ki Miklós Edit, mint szombaton.
Az alpesi sí világkupa Val d' Isere-ben rendezett vasárnapi szuperóriás-műlesikló versenyén Miklós Edit nem tudta befejezni menetét, miután a pályának ugyanazon szakaszán esett ki, mint az előző nap. A szám győztese a sérüléséből visszatérő osztrák Anna Veith lett.

A korábbi napokhoz képest vasárnap ideálisnak mondható időjárási körülmények fogadták a női világkupa mezőnyét Val d'Isere-ben, ahol ismét szuperóriás-műlesiklást rendeztek a nőknek.

Miklós Edit, bár a szombati menetét nem tudta befejezni, de jónak érezte a sízését a pálya felső szakaszán. Ma 49-es rajtszámmal vághatott neki a távnak, de akárcsak tegnap, ezúttal is a második mérési pont után nagyjából ugyanott esett ki.

„Romlott a pálya minősége és a fényviszonyok sem voltak már jók, mire én következtem a versenyben. Belementem egy nyomba, ami kibillentett az egyensúlyból, és lekéstem a következő kaput” – így foglalta össze kiesésének okát Miklós Edit.

Idén már nem rendeznek több versenyt a világkupa gyorsasági szakágaiban, olimpiai hetedik helyezett alpesi sízőnk legközelebb január második hétvégéjén az ausztriai Bad Kleinkirchheimben versenyez. 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.