Új síközpontot létesítenek a székelyföldi Gyergyószentmiklós közelében. A márciusi szakmai bejáráson a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Sí Szövetség képviselői is részt vettek.

A készülő síközpontot a Magyar Sí Szövetség részéről dr. Fürstner József elnök, a MOB Közgyűlésének tagja, Szepesi Bertold alpesi szövetségi kapitány és Kékesi Márton kétszeres olimpikon, ifjúsági olimpikon, sokszor magyar bajnok alpesi síző, a MOB Sportolói Bizottságának tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportigazgatóságának képviseletében Pignitzky Dorottya sportszakmai főmunkatárs látogatta meg; a vendéglátók szerepét a pályarendszer tulajdonos-tervezője Portik Endre és családja látta el.

„Az Észak-keleti Kárpátok ’hidegpontján’, Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között épül Székelyföld új síközpontja. Mindez eddig csak helyi erőből, befektetéssel és elképzelés alapján alakul úgy, hogy sok szempontnak is megfeleljen. A kiemelkedően szép magashegyi panoráma, a kiváló megközelítés, a változatos és hosszú pályák, a modern technika, a pályaszállás és parkolás, valamint a komplex szolgáltatás kombinációja a maga nemében páratlan lesz. Már közel két éve folyik a sokrétű építési munka a pályák, az épületek, a víztározók, a liftek és a megközelítés fejlesztésére. A tökéletesség jegyében, eddig még nem került sor részleges megnyitásra. Nagyon örültem a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Sí Szövetség közös delegációja látogatásának” – foglalta össze Portik Endre.

Érdekesség, hogy a magyar márkájú síléc tulajdonosa, Portik Endre már régóta a sísport köztudatában van, hiszen támogatásával hozzájárul a magyar eredmények javításához is. Családi rokonságban állt a már elhunyt egykori alpesi szövetségi kapitánnyal, Kovács Barnabással, aki a léc megálmodója, nemzetközileg ismert síedző volt, aki négy országban is betöltötte a szövetségi kapitányi tisztet. Portik Endre és Kovács Barnabás együtt kezdett bele egy síközpont építésbe Chilében is még az 1990-es években, ami végül nem tudott megvalósulni az ottani körülmények miatt. Az ott elszenvedett veszteség sem tudta elvenni a kedvet az új tervektől; a biztosabb otthoni környezet a magyar sízőtársadalomnak, különösen a magyar síversenyzőknek is kiváló lehetőséget nyújthat majd a jövőben.

Az „Explosiv Ski Resort” építési munkái jelenleg is zajlanak. Cél, hogy 2024 decemberében nyitni lehessen és néhány pályán meginduljon a síélet.

Pignitzky Dorottya sportszakmai főmunkatárs részletes beszámolója a MOB honlapján olvasható.

 

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.