Tóth Zita alpesisízőnek a tavaszi kézsérülése következtében javult a technikája, amely a februári milánói-cortinai téli olimpiai játékokon is segítheti.  

„A sérülésem miatt kénytelen voltam bot nélkül elkezdeni a felkészülést, de minden rosszban van valami jó, ugyanis éppen ez a kényszerűség segített, hogy javuljon a technikám” – részletezte az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában hétfőn.
 
Tóth Zita novemberben, a finnországi Leviben rendezett világkupa-versenyen a 25. helyen végzett a műlesiklás 84 fős mezőnyében, ezzel pályafutása során először jutott a második futamba, vagyis pontokat szerzett.

A 23 éves síző, aki négy éve a pekingi téli olimpia megnyitóünnepségén a magyar zászlót vitte, elárulta, hogyan készül a milánói-cortinai ötkarikás eseményre.

„Karácsonyig három Európa-kupa-versennyel, utána a világkupa-futamokkal Franciaországban és Ausztriában” – mondta, majd hozzátette, korábban világbajnokságon már versenyzett a cortinai pályán, vagyis sok meglepetés nem érheti, legfeljebb a pályatűzés lesz számára új.

„Csak közvetlenül az olimpiai versenyszámom előtt utazom Olaszországba, ami azért is jó, mert a folyamatos versenyekkel nem lesz időm túlizgulni az olimpiát” – fogalmazott, s elmondta, az olimpiai szereplés mellett nagyon örülne, ha első magyar sízőként dobogón végezne az Európa-kupa-sorozatban. Forrás: MTI

 

A beszélgetés itt megtekinthető 16:45-től

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.