Versenynaptár

Világkupa pontszerző síugrónk, Vörös Virág a következő szezonnak Mitja Oranic vezetésével vág neki. A szlovén szakember, aki versenyzőként északi kombinációban világkupa 4. helyezést szerzett csapatban és edzőként számos sikeres síugró felkészülését irányította, szerdán már meg is kezdte a munkát. Az új tréner azt követően került Vörös Virág mellé, miután május elején kőszegi sportolónk korábbi edzője, a szintén szlovén Vasja Bajc a cseh válogatotthoz igazolt. 

Mitja Oranic személyében új edzővel készül fel a 2021/2022-es szezonra Vörös Virág. A 35 éves tréner korábban dolgozott északi összetett versenyzőkkel és síugrókkal is, irányított utánpótláskorú- és felnőtt versenyzőket egyaránt. Vezetőedzőként is tevékenykedett a szlovén válogatottban, míg legutóbb a legjobb szlovén síugrók munkáját segítette. Versenyzői pályafutása alatt a szlovén válogatott tagjaként részt vett a 2010-es és a 2014-es téli olimpián, míg legjobb világkupás eredményét (4. helyezés) a finnországi Kuusamoban szerezte csapatban.

Vörös Virág, akinek idei felkészülését volt edzője távozása mellett koronavírus-fertőzése is nehezítette, szerdán személyesen is találkozott új trénerével. Az első megbeszélés az edzésterv egyeztetéséről és a célok meghatározásáról szólt.

„A COVID után szépen fokozatosan megkezdtem az edzésmunkát. Egyelőre jól bírom, és remélem így is marad. Mitját fiatal, lendületes edzőnek találom, és nagyon várom már a közös munkát” – nyilatkozta Vörös Virág, akinek legfontosabb célja az olimpiai kvóta megszerzése a 2022-es pekingi téli játékokra.

Világkupás síugrónk korábbi edzője május elején kérte szerződése megszüntetését. Vasja Bajc, akivel négy éven keresztül dolgozott, a cseh válogatottnál folytatja. De közreműködött abban, hogy volt versenyzője és a síszövetség mielőbb megtalálja utódját.  

"A Magyar Sí Szövetség egy energikus, fiatal, ugyanakkor tapasztalt edzőt szerződtetett. Mitja Oranic-ot egy jó mentalitású, céltudatos szakemberként ismertük meg, aki, meglátásunk szerint jól passzol majd Vörös Virág egyéniségéhez. Sikeres munkát kívánunk nekik a közös munkához" – nyilatkozta Petrahn Barbara, a Magyar Sí Szövetség főtitkára.

A szlovén szakember tervei szerint szerepet vállal a kőszegi utánpótlás csapat fejlesztésében is, de elsősorban Vörös Virág eredményes szereplésére koncentrál.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.