2021. július 11-18. között zajlott Mátraházán a sífutó utánpótlás csapat edzőtábora, mely a Nemzetközi Síszövetség és a Magyar Sí Szövetség támogatásával jött létre. 

A gyerekeket színes programsorozat várta, mely a helyes sífutó technika elsajátítása mellett erőnléti, állóképességi edzéseket és kiegészítő sportokat, élményórákat is tartalmazott.

A fókuszban elsősorban a klasszikus technika különböző elemeinek (pl. diagonál lépés, párosbotozás, ún. Klaebo-lépés) helyes kivitelezése állt. Mivel a természetes mozgásformákhoz (járás, futás) ez a technika áll a legközelebb, így gyerekkorban viszonylag könnyen elsajátítható és nagyon jó alapkondíciót biztosít a későbbi, korcsolyázó technika elsajátításához is. 

Közös reggeli tornák, megbeszélések, elméleti előadások, videóelemzések jellemezték a napokat, de a doppingról, doppingolásról és a doppingellenőrzés folyamatáról is kaptak tájékoztatást a gyerekek. A Mátra természeti adottságait kihasználva a terepkerékpárok is sokszor előkerültek, így többórás túrák, biciklis edzések váltották a sírolleres és atlétikai edzéseket. A Giant kerékpár gyárba is ellátogatott a csapat, ahol nagy szeretettel fogadták a kíváncsiskodó, sífutó gyerekeket, akik így betekinthettek a sporteszközök előállításának folyamatába is. 

Az élményjellegű programok is az erőnléti edzést szolgálták, hiszen a SUP-ozás és a kenuban való evezés is a felsőtest izomzatát erősíti. Nem véletlen az sem, hogy a kajakos, kenus sportolók többsége télen a sífutást választja alapozó- és kiegészítő edzésként. A Markazi-víztároló tökéletes helyszínt biztosított a vízi programok lebonyolításához.
A megfelelő állóképesség megszerzéséhez természetesen szükség van a rendszeres futóedzésekre is, így ez szinte minden nap szerepelt az edzéstervben. Hosszú, egyenletes futások, résztávos edzések, iramfutások, időre futások és persze játékos futófeladatok váltották egymást. 

Az edzőtábort az állóképességi- és erőnléti felmérő zárta, így az egyesületi edzők és maguk a gyerekek is visszajelzést kaptak jelenlegi edzettségi szintjükről. 

Szőcs Emőke, a biatlon válogatott szövetségi kapitánya és Gál Ágota a Gyöngyösi Honvéd Zalka SE edzője úgy értékelt, hogy egy nagyon tartalmas és hasznos edzőtáboron van túl a csapat, hiszen a résztvevők mind technikailag, mind erőnlétileg sokat fejlődtek, emellett pedig nagyon jó baráti kapcsolatok alakultak ki a különböző egyesületekből érkező gyerekek között. 

Emőke hozzátette, hogy nagyon reméli, a téli időszakban is lesz hasonló táborra lehetőség, hiszen egy nagyon reményteli utánpótlás csoport alakult ki, akikben van potenciál. Ők a jövő, vigyázni kell rájuk!

 

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.