Megkülönböztetett tisztelettel, csodálattal és szeretettel gratulál a magyar sítársadalom, a magyar verseny-sísport és ezek képviseletében a Magyar Sí Szövetség Berecz Zsombornak, minden idők legeredményesebb magyar vitorlás-versenyzőjének a finn-dingi hajóosztályban Tokióban elért olimpiai második helyezéséhez!

Emberfeletti erőfeszítéseinek sikere okán érzett örömünkön és büszkeségünkön túl tesszük ezt azért is, mert sportágaink a sí és a vitorlázás, szövetségeik megalakulása óta kéz a kézben együttműködve erősítették egymást, harcoltak a fennmaradásért, a társadalmi elismerésért és sportágaik állami támogatásért.

Mindkét sportág durván megszenvedte történelmünk viharait. Trianon elvette a vitorlázóktól tengerünket, a sízőktől magas hegyeinket. A második világháborút követő, szovjet mintára létrehozott proletárdiktatúra pedig támogatásra nem érdemes, úri kedvtelésnek minősítette a sísportot és a vitorlázást. A két háború között kiépült sportági intézményrendszert és a létesítményi javakat felszámolták, államosították, elkobozták. Így gyakorlatilag a nulláról indulva kellett újraszerveznie magát a két sportágnak, melyek személyi bázisa egyébként folyamatosan egybeesett. A természet diktálta menetrend szerint a vitorlázók télen síversenyeztek, a síversenyzők pedig a tél elmúltával versenyszerűen vitorláztak. 

A sportélet szocialista újraszervezése során társadalmi szervezetek, állami intézmények, nagyvállalatok, a fegyveres testületek és a helyi tanácsok kebelében szerveztek új sportegyesületeket, melyek az eltűrt kategóriában működtethettek akár sí, vagy vitorlás szakosztályokat is. Ilyenek voltak a többi között a Honvéd, a Dózsa, a Vasas, az Előre, a Spartakus, a MOM, a Videoton és vidéki sportegyesületek. Ennek a korszaknak volt két kiemelkedő, nagyhatású vezéralakja Dolesch Iván és Kővári Károly. Ők mindkét sportágban nagyot és maradandót alkottak. Kővári Károly az Elöre SE si és vitorlázó szakosztályainak megalapítója és vezetőjeként létrehozta a galyatetői sícentrumot – beleértve a sípályákat is – és a balatonfüredi vitorlástelepet. Dolesch Iván a Spartakus SC vitorlázó klubját hozta létre Balatonföldváron. Mindketten kiváló síversenyzők voltak a a két világháború közötti időkben. Kezeik alatt csodálatos tehetségű, kiváló eredményeket elérő versenyzők generációi nevelkedtek. 

Kővári Károlyné, Szendrődi Ildikó Magyarország Örökös Síbajnoka vitorlázásban is országos bajnok volt. Leánya Kővári Enikő sokszoros magyar síbajnok, ma elismert kiváló síedző. A sí és vitorlázó versenysportban generációkon átívelő dinasztiák adtak új és új élversenyzőket mindkét sportágnak. A háború utáni első nagy generációhoz tartoztak a Litkey fivérek, Balázs és Bence sokszoros bajnok síelők és vitorlázók. Gyermekeik mindkét sportban élversenyzők lettek. Litkey Farkas tizenhárom alkalommal nyerte meg a balatoni Kékszalag versenyt. 

A hatvanas-hetvenes évek nagyformátumú versenyző egyéniségei: Fináczy György, aki az 1972-es müncheni olimpián 8.helyezést ért el finn-dingiben. Fiai Péter és Gábor kiváló síversenyzők lettek, unokái napjaink aktív gyermekversenyzői. Tus Miklós sokszoros magyar bajnok vitorlázó. Lánya Tus Réka sokszoros bajnok síversenyző, olimpikon. Izsák Szabolcs sokszoros magyar bajnok vitorlázó. Fia Tornay Balás ssokszoros bajnok síversenyző, világbajnokságok résztvevője. Kisebb fia Marcell ugyancsak élvonalbeli síversenyző lett. A későbbi években a Detre fivérek Szabolcs és Zsolt lettek mindkét sportág élversenyzői. Síben sokszoros magyar bajnokok, vitorlázásban az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmet szereztek a repülő hollandi hajóosztályban.

Majtényi Szabolcs magyar bajnok síversenyző, oldalán Domokos Andrással, akik tizemháromszoros világbajnokok és kétszeres Europa-bajnokok a repülő hollandi hajóosztályban. Kovács Dani és Kovács Zsófi mindkét sportágban országos bajnokok. Kovács Dani korai tragikus halála megrázta mind a sísport mind a vitorlázás művelőit. Emléke ápolására és gyermeke segítésére síklubja a Rozmaring SE létrehozta a Kovács Dani Emlékversenyt, melyet évről évre – immáron tizenhárom alkalommal – sikerült megrendezni. A verseny része a Magyar Sí Szövetség Magyar Kupa versenysorozatának. Ez az esemény jó alkalom Dani egykori sporttársainak ismételt találkozásaira és egy amatőr óriás-műlesikló emlékfutam teljesítésére. 

Sok régi vitorlázó között állandó résztvevője a rendezvénynek Kelemen Tamás – Kelo, Berecz Zsombor edzője, 2019 óta felkészítő csapatának technikai vezetője, akinek oldalán ünnepeltünk is részese volt a megemlékezésnek.    

BERECZ ZSOMBOR A CÉLBAN - VIDEÓ AZ M4SPORT HONLAPJÁN

Szerző: Kovács Gedeon   

Fotó: Szalmás Péter/MOB                                                                       

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.