A Honvédelmi Sportszövetség Lövészeti Tagozata megtartotta a 2021. évi Tagozati Konferenciáját a BOK Sportcsarnokban, ahol a Magyar Sí Szövetség is képviseltette magát. A konferencián szó volt a szervezet képzési programjáról is, melyet pedagógusok is edzők számára hozott létre.

A tanácskozáson Dr. Simicskó István, a HS elnökeként a Honvédelmi Sportszövetség tevékenységeiről és terveiről tartott előadást. Elmondta: a haza védelmi képességének ügyében hosszú évek törekvése, munkája a fiatalok megszólítása a honvédelmi sportok által. Kivált a lövészeten, a technikai sportokon és a küzdősportokon keresztül. 

A biatlon révén a síszövetség is aktív tagja a Honvédelmi Sportszövetség lövészeti tagozatának. A konferencián Büki Gábor a Miskolci Honvéd SE elnöke tartott bemutatót.

A Honvédelmi Sportszövetség képzést indított, melynek eredményeképpen egyre többen szerzik meg lövészetre a jogosultságot, ezáltal könnyebben segíthetik a biatlon oktatást is. Edzők és tanárok is élhetnek a lehetőséggel. A résztvevők számára ingyenes a részvétel a „Lövészetvezetői és sportlövészeti alapismeretek pedagógusoknak lövésszakkörök vezetéséhez” elnevezésű képzésen, amely elméleti és gyakorlati részből áll, majd teszttel és gyakorlati vizsgával zárul.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.