A söldeni világkupa versenye után Tóth Zita ismét rajthoz állt, ezúttal a hétvégén az ausztriai Pass Thurnban rendezett német ifjúsági szlalom versenyeken. Az első napon második helyezért, míg a másodikon győzelmet szerzett. A pontjavítás ugyan elmaradt, mindenesetre a versenyrutin szempontjából fontos volt ez a két szereplés.

„Az elmőlt szezon óta sokat csiszoltunk a szlalom technikáján, de elmondható, hogy Zita minden téren javult. Főleg fizikálisan lett erősebb, és ezáltal stabilabb is, de pszichésen is sokat fejlődött” – nyilatkozta róla Szepesi Bertold segédedző.

A Vasas sízője hamarosan visszatér csapatával Pass Turnban, ahol további felkészülés és újabb versenyek várnak rá. A tervek szerint azokon a futamokon több magyar válogatott sportolónk is rajthoz áll majd.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.