Idén is nagy az érdeklődés a Síoktatók Magyarországi Szövetsége által szervezett segédoktatói tanfolyamok iránt, melyekből ősszel már a harmadik indul november 27-én.

A tanfolyam alapfokú képzést nyújt: a síoktatás alapfogalmainak, módszertanának és tematikájának elsajátítását követően a kurzust sikeresen teljesítők a Síoktatók Magyarországi Szövetsége igazolásával a tanpályákon szakképzett síoktató segítőjeként és felügyelete mellett közreműködhetnek a foglalkozások lebonyolításában. A képzés jó felkészítést biztosít az államilag elismert síoktató tanfolyam teljesítéséhez is.

„A 30 órás tanfolyam elindításának az alapgondolata az volt, hogy mivel a sí tanpályákon egyre több gyermek szeretne megismerkedni az alpesi sízés alapjaival, a megnövekedett létszám több oktató jelenlétét kívánja meg. A nemrégiben megváltozott felnőttképzési törvény miatt átalakult a felnőttképzés-szakképzés rendszere, és idén még nem tudott a Testnevelési Egyetem síoktatói képzést elindítani. Ezért is kiemelten fontossá vált az általunk megszervezett segédoktatói tanfolyam, mellyel szeretnénk a fiatalokat is bevonni a síoktatásba. Elméleti oktatással kezdünk, majd következik a gyakorlat: egyebek mellett az alapfogalmakat, a módszertant, a felszerelésismeret és az elsősegélynyújtást sajátíthatják el a résztvevők. A cél, hogy felkészítsük a résztvevőket arra, hogy szakképzett oktató mellett, az ő instrukciói szerint hogyan tud segíteni a kezdők oktatásánál. A tanfolyamunkra 16 éves kortól lehet jelentkezni, vagyis a középiskolás korosztály is be tud csatlakozni. Bízunk benne, hogy a tanfolyam után szerepet vállalnak majd a sí tanpályákon zajló oktatási feladatok lebonyolításában, és ha megtetszik nekik ez a tevékenység, a síoktató tanfolyamon is viszontláthatjuk őket” – mondta Dr. Egri Katalin, a Síoktatók Magyarországi Szövetsége elnöke.

„Egy kisgyermek számára a sízéssel való első találkozásnak és a sportággal való megismerkedésnek óriási jelentősége van. Ugyanis az első élmények közre játszhatnak abban, hogy a sízés beépül a téli sporttevékenységei közé vagy sem. Ezért a Magyar Sí Szövetség üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely azt a célt szolgálja, hogy szervezetten, megfelelő tudás birtokában képzett szakemberek foglalkozzanak a sí tanpályákon és a sípályákon a gyerekekkel. Fontos, hogy megfelelő figyelmet és segítséget kapjanak a kezdők, és ezt a Síoktatók Magyarországi Szövetség által szervezett tanfolyamoknak köszönhetően az oktatók mellett a segédedzők is egyre nagyobb számban megadják. A színvonalas szakember képzések is támogatják a síszövetség azon célkitűzéséhez, hogy minden gyermek tanuljon meg síelni” – nyilatkozta Petrahn Barbara, a Magyar Sí Szövetség főtitkára. 

A november 27-én induló tanfolyamra való jelentkezésről további információk itt találhatóak.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.