Nem tudta teljesíteni a pályát Tóth Zita az alpesi sízők világkupa-sorozatának zágrábi műlesikló versenyének első futamában. 

 „Elég mostohák voltak a körülmények, a 12 fokban locsolták és sózták a pályát végig, de sajnos nagyon mély és kemény vájatok alakultak ki rajta a verseny során. Zita utolsóként, vagyis 60-as rajtszámmal indult, súlypontja az első letörésnél kicsit hátra került, utána még 8-10 kaput ment. Ilyen körülmények között nem tudsz a saját íveden menni, alkalmazkodni kell a pályához. Ő megpróbálta levágni az egyik ívet, de kiesett” – foglalta össze a történteket edzője, Szepesi Bertold.

A versenyt végül a szlovák Petra Vlhová nyerte.

A Vasas pekingi téli olimpiára készülő 19 éves versenyzőjének ez volt a második vk-viadala, tavaly októberben a söldeni szezonnyitó versenyen mutatkozott be óriás-műlesiklásban.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.