Kiváló magyar eredmény született tegnap este a junior alpesi sívilágbajnokságon, Kanadában. Bányai Attila az alpesi kombináció versenyszámban 3. lett az U18-as kategóriában. Sikerült egy újabb rangos nemzetközi versenyen kiemelkedő eredményt elérni, miután tavaly szintén a korosztályos világbajnokságon Úry Bálint az 1. helyezést szerezte meg óriás-műlesiklásban szintén az U18-asok között.

Bányai Attila első éves FIS versenyzőként a dobogó 3. fokára állhatott fel a kanadai Panorama sícentrumban zajló junior alpesi sívilágbajnokság kombinációs számát követően, míg abszolútban a 35. lett. A végeredményt egy gyorsasági számban, nevesül szuper-óriásműlesiklásban és egy technikai számban, a szlalomban nyújtott teljesítményei adták.

„Nagyon örülünk, hogy Attila dobogós helyezést ért el a juniorok legjelentősebb versenyén. Azért is nagy fegyvertény ez számunkra, mert ez egy fontos visszajelzés, hogy az utánpótlásból egyre többen képesek világszínvonalú teljesítményt nyújtani. Nem a véletlen műve, hogy egymás utáni évben két dobogós helyezést is megszereztek a magyar sízők a korosztályos vb-n, és ezeket az eredményeket különböző versenyzők szerezték, ami jelzi, hogy kezd kibontakozni a magyar alpesi sí. Attila még mindössze 16 éves, de az idényt számos kiemelkedő nemzetközi eredménnyel kezdte, így ez a 3. helyezés beleilleszkedik a sikersorozatába, és még nincs vége a világbajnokságnak” – nyilatkozta Dr. Fürstner József, a Magyar Sí Szövetség elnöke.

Bányai Attila és Úry Bálint számára kedden és szerdán a technikai versenyszámok következnek.

Attila egyébként vitorlázásban is remekel, augusztusban európa-bajnok lett RS Aero 5 hajóosztályban.

 

Íme, a férfi alpesi kombináció ünnepélyes eredményhirdetése.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.