Május 8-án lett 92 éves  Károlyné Szendrődi Ildikó, aki 102 bajnoki címével a mai napig csúcstartó, és ezzel a magyar sísport egyik legmeghatározóbb alakja. Tavaly Fair play életműdíjban részesítette a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottsága. 

A csapatbajnokságok során versenyzett együtt édesanyjával és nővérévével, majd saját lányával együtt is. Egy alkalommal vitorlázásban is nyert országos bajnokságot. 

Rajongásig szerette sportágát, 25 éven át aktívan versenyzett, nemzetközi eredményei közül kiemelkedik az 1951-es pojanai Universiade, ahol kétszer is a dobogóra állhatott. Két téli olimpián is képviselte Magyarországot: 1952-ben, Oslóban, majd 1964-ben, az innsbrucki téli ötkarikás játékokon, ahol a legjobb eredményét szerezte, alpesi összetettben a 19. lett. A BBTE, majd annak 1948-as megszüntetése után a BKV Előre színeiben versenyzett, és később ugyanott edzőként dolgozott. 1990- ben néhány korábbi klubtársával újra alakították a BBTE síszakosztályát, amely a 90-es években az alpesi versenyszámokban jelentős eredményeket ért el. A szakosztályt 2006-ig vezette.

Ildikó számára a síoktatói és tanári pályája is sok örömet hozott. 1958-ban szerezte meg edzői és testnevelői diplomáját a Testnevelési Főiskolán, ahol 30 éven át tanárként sok felejthetetlen sítábort szervezett, segítségével többezer fiatal sajátította el a sízést. Tanítványainak mindig nagy lelkesedéssel adta át a hegyek szeretetét és a síelés örömét.

A Magyar Sí Szövetség szívből gratulál Ildikó néninek születésnapja alkalmából, és jó egészséget kíván!

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.