A magyar versenyző gyermekek közül többen részt vesznek osztrák gyermek verseny sorozatokon is. A legtöbb kis versenyző Steiermarkban, a 4-es Bezirkben (térség) van leigazolva különböző klubokban.
Az osztrák versenysorozat, hasonlóan a Magyar Kupa sorozathoz, 7-8 futamból áll és a versenyek végén egy összesített eredmény is születik. A záró verseny előtt már születik egy eredmény, ami szerint a legjobban szereplő résztvevők elindulhatnak a Steier Bajnokság versenyein. Az osztrák országos bajnokságra innen jutnak tovább a versenyzők, de csak „Kinder IV” kategóriától fölfelé. A kisebb korosztályoknak a tartományi bajnokságok a legnagyobb megmérettetések.
A Steier Bajnokság a gyermek korosztályban 6 versenyből áll, 2 óriásműlesikló, 2 műlesikló (szlalom), 1 sícross és egy technikai számból. Az első 5 versenyszámot rendhagyóan időre kell teljesíteni, a technikai számban egy zsűri pontozza a sítudást a pálya egy bizonyos szakaszán.
A Bezirk versenyeken kimagasló teljesítményt nyújtó gyerekek között 3 magyar kislány is szerepelt, így ők is indulhattak a Steier Bajnokság versenyein.
Név szerint: Szőllős Noa (Nivelco SE), Tóth Zita (VASAS-K2 Freestyle SE) és Hozmann Szonja (Körte SE).
Izgalmas volt a versenysorozat, egyenletes teljesítményt Szőllős Noa nyújtott, 2-3. helyezéseivel, Zita és Szonja hol megnyerte, hol alacsonyabb helyezéseket hozott.
A második etap a sorozatban a múlt hétvégén került megrendezésre a muraui Kreischberg sípályáján. Közel 150 gyermek indult a versenyen „Kinder I – Kinder V” kategóriákban.
A szoros versenyzés az alábbi összesített eredményeket hozta:
Tóth Zita Steier Bajnok 1. helyezett (VASAS-K2 Freestyle SE, edző: Vági Zoltán)
Hozmann Szonja Steier Bajnok 1. helyezett (Körte SE, edző: Bugya Fruzsina)
Szőllős Noa 3. helyezett (Nivelco SE, edző: Szőllős Péter)
Ezúton is gratulálunk a gyerekeknek, edzőiknek és szüleiknek!